Mivel nem találtunk sehol egy összefoglalót azok számára, akik nem tudják pontosan mik is azok az ifjúsági csereprogramok (Youth Exchanges) , úgy gondoltuk összeszedünk pár alapvető kérdést a cserékkel kapcsolatban és megválaszoljuk őket. Reméljük ez a kis összefoglaló segít mindazoknak akik szeretnének ifjúsági cseréken részt venni.

Mi az az ifjúsági csere?

Az ifjúsági csereprogramok során minimum két országból érkeznek fiatalok és együtt töltenek legalább 5, legfeljebb 21 napot. Minden cserének van egy témája, melyet a fiatalok a csoportvezetők támogatásával körbejárnak. Az ifjúsági cserék során a fiatalok nem formális módon tanulhatnak, melynek lényege, hogy a hagyományos padban ülős módszer helyett, gyakorlatias és interaktív módon tegyenek szert tudásra.

Kik vehetnek részt rajta?

Bárki, aki elmúlt 16 éves és még nincs 30. Bizonyos programok meghatározhatnak más korosztályokat is (gyakori a 18-25), valamint a csoportvezetők lehetnek idősebbek, mint 30.

Mennyibe kerül?

A program ingyenes! Az utazásra kapsz támogatást, a szállásért és étkezésekért nem kell fizetned.

Néhány fogadószervezet kérhet támogatást a résztvevőktől, és néhány küldőszervezet kér részvételi díjat, vagy csak egyesületi tagokat küldenek ki külföldre, ám a tagság feltétele egy előre meghatározott éves tagdíj. Soha ne fizess többet, mint 10-20 euró. Mind a fogadószervezet és a küldőszervezet számára is nagy munka egy ifjúsági csere megszervezése és lebonyolítása, de az Erasmus+ programokon való részvétel mindenki számára elérhető kell hogy legyen anyagi háttértől függetlenül.

Mennyi utazási támogatást kaphatok és hogyan?

Az, hogy mennyi pénzt térítenek vissza az utazásod árából attól függ, hogy melyik távolsági kategóriába esik az ország ahova utazol.

Az alábbi táblázatban láthatod melyik kategóriához mennyi utazásihozzájárulás illet:

Untitled

A távolságot hivatalosan az Erasmus Distance Calculator segítségével határozhatod meg. Például: ha a program Nápolyban valósul meg és te Budapestről utazol, akkor, mivel a távolság 831 kilométer, azaz a második távolsági kategóriába esik, 275 Euró utazási támogatás illet.

A jegyeket mindig magadnak kell megvásárolnod és minden vásárlásról számlát kell kérned. A repjegyeken túl ide tartozik minden jegy, amit arra használsz, hogy lakhelyedtől lejuss a program helyszínéig. A bemutatott jegyek és számlák ellenében a fogadószervezet a pénzt visszatérítheti akár kézpénzben, vagy bankiutalással.

Néhány nagyobb fogadószervezet képes arra, hogy a résztvevőknek már a program során visszaadja a pénzét, de általában a program után, a projekt zárásnál kapják meg a résztvevők az utazásuk költségeinek visszatérítését.

Ha magyarországi programra utazol mindig kérdezd meg előre a szervezőket, hogy mennyit és hogyan fognak tudni visszafizetni a jegyeid árából.

Hol találom meg az ifjúsági cseréket és hogyan jelentkezhetek?

Egyenlőre nincsen egy olyan oldal mely összegyűjtené az összes ifjúsági cserét és összekötné a résztvevőket a küldőszervezetekkel, ezért a különböző programokat magadnak kell megtalálnod.

Az egyesületek leggyakrabban a Facebookon hirdetik meg a programjaikat, tehát érdemes különböző egyesületeket követni Facebookon, valamint csatlakozni csoportokhoz.

A Facebook oldalunkon mi is folyamatosan megosztunk ifjúsági csere lehetőségeket, valamint ezeket a csoportokat és oldalakat ajánljuk:

A Youth projects HUNGARY talán a legaktívabb Facebook oldal, ahová folyamatosan töltenek fel ifjúsági cserékről és egyéb nemzetközi programokról információt.

EVS a Messzelátóval: A Messzelátó egyesület elsősoran hosszútávú Európai Önkéntes Szolgálatokra (EVS-ről itt olvashatsz többet) keres résztvevőket, ám ebben a csoportban gyakran osztanak meg mások ifjúsági cserével kapcsolatos információkat.

Az Egyesek Egyesület is gyakran oszt meg lehetőségeket fiatalok számára, ráadásul őket nagyon megbízható szervezetnek találjuk.

Az Eramsmus+ Practicioners csoportba gyakran kerülnek fel last minute lehetőségek.

A Youth Exchange for European egy kifejezetten ifjúsági cserék hirdetésére létrehozott csoport.

Mik a kötelezettségeim résztvevőként és milyen jogok illetnek?

Ha jelentkezel egy csereprogramra, az azt jelenti, hogy a program témája érdekel és szeretnél hozzájárulni a projekt megvalósításához. A projekt sikere a szervezésen túl, nagyban függ a résztvevőktől. Ezért fontos, hogy aktívan részt vegyél a tevekénységeken és időben érkezz meg a különböző foglalkozásokra.

Kiutazás előtt a fogadószervezet minden résztvevőnek küld egy ”infopack”-ot, melyből megtudhatod a csere pontos programját, a leutazás menetét és egyéb hasznos információkat.

Mint fent említettük, az Erasmus+ Program keretében megvalósuló ifjúsági csereprogramok során a résztvevőkén nem kell fizetned szállásért, étkezésért és az utazásod költségeit is visszakapod. Ennek feltétele, hogy minden jegyvásárlásnál számlát kérsz, melyen fel van tüntetve a neved és az egyesület adatai is. A küldő- vagy fogadószervezet kérhet minimális hozzájárulást a csere megvalósításához, vagy bizonyos programok lehetnek önköltségesek, melyeket nem tudják fedezni a támogatásból (például múzeum látogatás), ám sosem vagy köteles részvételidíjat fizetni.

Vannak egyesületek akik nem térítik vissza az utazásod téged illető költségeit. Ez szabálytalan és az ilyen szervezetek kerüld!

Ha a cikk elolvasása után még mindig kérdésed van, írj nyugodtan a contact@cultrural.com címre!