Az El Corralito, spanyol művésztársulás által szervezett kilencnapos művészeti projekt fókuszában a migrációs krízis állt. Egy katalán hegység lábánál fekvő autentikus mediterrán kőházba költöztünk be, körülbelül harmincan. A külvilágtól elzárva alkottunk a csípős, de napsütötte spanyol télben, mint egy igazi művészkolónia. A szervező spanyolokon, és rajtunk, magyarokon kívül, érkeztek Észtországból, Franciaországból és Törökországból résztvevők, különböző művészeti szakterületekről, teljesen különböző előképzettséggel és felfogással. Multikulturális csapatokban gondolkodtunk együtt, próbáltunk vizuálisan reflektálni a menekültek helyzetére. Beszélgettünk az országaink  különböző álláspontjáról, az ottani közvéleményről, tágítottuk egymás perspektíváját, alkotva próbáltuk kifejezni magunkat és a nézeteinket. Minden reggelünk egy  felmelegítő, csapatépítő játékkal indult, a nap további részében pedig kötetlenül dolgozhattunk a művészeti a koncepcióinkon.  Eldönthettük, hogy festéssel, szobrászkodással, textiltervezéssel, vagy médiaművészettel szeretnénk foglalkozni a hét folyamán, de nem voltak merev határok, mindenki segített mindenkinek, kipróbálhattunk számunkra új területeket is. Semmi nem volt kötelező, mégis mindenki kivette a maga részét, szívesen csináltunk mindent.

A kreatív munkán kívül, mindennap voltak különféle szervezett programok. Előadást tartott például egy menekülttáborban önkénteskedő történész, egy másik délután egy migrációról filmet forgató alkotó látogatott meg minket. A legizgalmasabb mégis az volt, amikor menekülteket hívtak meg hozzánk vacsorára, és testközelből hallgathattuk a tapasztalataikat, tehettük fel saját kérdéseinket, és a média különböző torzító szűrői nélkül kerülhettünk közvetlen kontaktusba velük. Továbbá volt lehetőségünk egy táncterápiás workshopon kipróbálni magunkat, és teljesen átszellemülve megőrülni kicsit. Az internacionális estén mindenki megcsillogtathatta a saját nemzete konyhaművészetét, megkóstolhattuk az észt gyógynövényes röviditalt, a török csí köftét és a spanyol tojásos tortillákat. Megmásztuk az előttünk tornyosuló hegy csúcsát, esténként a verandán boroztunk, vagy a tűzszobában meséltünk történeteket egymásnak. Barcelonában is volt lehetőségünk együtt várost nézni, egy tapasbárban spanyolosan ebédelni és egy témábavágó kiállításon inspirálódni. Aztán a programok már maguktól szerveződtek, az össznépi meditálástól, a kertbe kifeszített fóliák graffitizéséig, újabb és újabb ötleteink lettek.

Mindezek mellett össze tudtunk egy hét alatt állítani egy látványos kiállításanyagot, amit Terrassába, egy Barcelonához közeli kisvárosban mutattunk be. Az egy hétig tartó önfeledt munka, összeállt egy helyenként interaktív, mindenképpen gondolatébresztő anyaggá, ami sok embert vonzott a kiállításmegnyitóra. Szimbolikus, és valódi falakat romboltunk le aznap este. Végtelen nyitottságot, türelmet, odafigyelést kaptunk a házigazdáktól, a projekt alatt napról napra oldódtunk fel, rázódtunk össze, éltük meg közösen ezt a megismételhetetlen, végtelenül impulzív és sokrétű élményt. A hét végére mindannyian a saját ütemünkben, határainkat átlépve nyíltunk meg egymásnak, fogadtuk be azokat is, akik a legkívülállóbbnak érezték magukat az elején. A szakmai fejlődésről a hangsúly a személyes fejlődésre billent, mindenkinek ugyanazért, és közben egyénenként másért jelentett sokat az utazásunk.

Gollob Lilla